„Szigetközi Szatyor” névvel a tudatos vásárlást népszerűsítő kezdeményezés indult, mely a helyi termelők és vásárlók között kíván kapcsolatot teremteni.
– Amikor a feleségem várandós lett, kezdtünk el jobban odafigyelni étkezésünkre. Az interneten kutakodva rengeteg lehangoló adatra bukkantunk a multik és gyorséttermek termékeiről. Egyúttal sok jó kezdeményezést találtunk, így a Szatyor-közösségekét is – kezdi a Szigetközi Szatyor név alatt induló közösség történetét Balogh Zoltán.
A családjával Máriakálnokon élő 40 éves Balogh Zoltán – aki az egyéves Soma mellett még egy 10 éves gyermek édesapja is – két hónapja kezdte el az aktív munkát a Mosonmagyaróvári Harmónia Waldorf tagjaival karöltve.
– Mintegy nyolc éve a fővárosban indult az első Szatyor bevásárló közösség. Azönszerveződő csoport a kényelmes vásárlás helyett a tudatos vásárlást ösztönzi. Fontos, hogy nemcsak a vásárlás a cél, hanem egy közösségi törekvés is arra, hogy hasonlóan környezettudatos emberekkel találkozzanak, beszélgessenek. A Szigetközi Szatyor Facebook-oldala két hete indult, s már háromszáz felhasználónak tetszik, ami megerősít minket az elhivatottságunkban. Több civil szervezettel vettük fel a kapcsolatot. Így kaptuk a lehetőséget a magyaróvári belvárosban májusban induló Kult-Utca keretében a zöldségek-gyümölcsök átadására-átvételére – magyarázta a koordinátor.
Balogh Zoltán tudatos vásárlóként állt a Szigetközi Szatyor kezdeményezés mellé. A felvételen kisfiával, Somával és párjával, Anikóval a mosonmagyaróvári Magyar utcán.
És hogy fog működni a Szatyor közösség? A termelők feltöltik a közösség most készülő honlapjára az aktuálisan eladásra szánt termékeik listáját. Ebből a vásárló rendelhet, heti egy alkalommal pedig közvetlenül a termelőtől veheti azt át csütörtök délutánonként a Magyar utcán. Most toboroznak tehát őstermelőket – Mosonmagyaróvár negyven kilométeres körzetéből. A termelők egyébként ajánlás útján kerülhetnek be a közösségbe.
– A minőségbiztosítást mi magunk végezhetjük, mivel a termelőknek bizonyos időközönként nyílt napot kell biztosítaniuk gazdaságuk, kiskertjük meglátogatására. Vásárló bárki lehet, aki regisztrál a készülő honlapunkra és hajlandó valamilyen önkéntes feladatot vállalni a rendszer működtetése érdekében. A lényeg az emberközpontúság, a közösségépítés – tette hozzá Balogh Zoltán, aki szerint a kimérős rendszert igyekeznek bevezetni, hogy ezáltal is csökkentsék a szemétbe dobott csomagolóanyagok mennyiségét.
Mi az a Szatyor? A Szatyor egy alulról szerveződő, nonprofit kezdeményezés, melynek célja a termelők és fogyasztók közti kapcsolatteremtés. A közvetlen kereskedelem által előbbi méltányos árat kap termékeiért, utóbbi megfizethető áron jut hozzá minőségi táplálékhoz.
forrás: kisalfold.hu 2014.03.14.