Nagyszabású családi- és gyermeknap 2023

A Szigetköz Natúrpark Egyesület az „Aktívan a Natúrparkokban” rendezvénysorozat keretén belül pünkösdvasárnap családi és gyermeknapi szabadidős programot szervez Kisbodakon, a Duna parton. Az esemény részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be kedden.

Az utolsó tekerős hajókürt hangjának megszólaltatásával indul majd a nap reggel 9 órakor Kisbodakon. A vidám családi kocogás mellett a Szigetközi Szatyor vásár és a Natúrparki Gyerekplacc már reggel 8 órától várja a látogatókat – mondta el dr. Pető Péter, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke, majd részletezte az esemény programját.

Negyed kilenckor a MOFÉM Fúvószenekar rendezvényébresztő koncertjére, majd ezt követően köszöntő beszédekre kerül sor. A térség helyi őstermelőinek, kézműves vállalkozóinak termékeit felvonultató látványos, jó hangulatú piac kiváló lehetőséget nyújt arra is, hogy a családok ott reggelizzenek a szabadban.

Délelőtt 10 órától délelőtti és délutáni turnusokban indulnak majd vízi- és szárazföldi túrák, amelyek néhol egészen vadregényes természeti környezetben vezetik végig a programra látogatókat. De nem kell megijedni, nem kell profi evezősnek lenni, ha valaki kenuba szállna, hiszen a családi nap lényege éppen az, hogy közelebb hozzák, vagy ha kell, néhány lépésben megtanítsák a gyerekeknek és felnőtteknek ezeknek a sporteszközöknek a használatát. Vasárnap már minden további nélkül biztonságosan lehet evezni a térségben. Így tehát kenu, a belső tavakon sup, e-bike, bicikli várja az érkezőket, de gyalogos túrák is indulnak. Azokat pedig, akik szeretik feszegetni a határaikat, extrém kerékpárpálya várja.

A legkisebbek a gyereknapi Gyerekplaccon tölthetik el az időt, ahol betekinthetnek a Szigetköz kultúrájába népzenei hangszerek, dalok, illetve szigetközi népmesék segítségével. Lesz állatsimogató is a dunaremetei Dodó Vadfarmmal, darts football a Greiner Bio-One Kft. jóvoltából, horgászjátékok a Megyei Sporthorgász Szövetségnek köszönhetően, és kint lesz a Pisztráng Kör Egyesület Microtus Minibus guruló ismeretterjesztő tanterme, valamint az ahhoz kapcsolódó ökotársasjátékok.

Aki megéhezik, a legfinomabb ételeket kóstolhatja meg, a jótékonyság jegyében egész nap sül majd a finom kenyérlángos.

A rendezvényt Nagy István agrárminiszter, és Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár nyitja meg. A program az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Nonprofit Kft. támogatásával valósul meg.

https://www.kisalfold.hu/helyi-eletstilus/2023/05/nagyszabasu-csaladi-es-gyermeknap-lesz-punkosdvasarnap-kisbodakon

2023.05.23.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.