Rajkai Vásár – Pátria Rádió Pozsony

Augusztus 16-án, tehát vasárnap második alkalommal rendezik meg a Rajkai Vásárt, ami tulajdonképpen egy termelői piac- Az eseményről a vásár megálmodójával Balogh Zoltánnal Nyitrai Nóra beszélgetett. (A beszélgetés meghallgatható a linken)

Bővebben

Szigetközi Szatyor Piac

Rajka, Szent István utca 18 Ismét házi füstölt sajtok, szalonnák, kolbászok, mézek, kézműves lekvárok, szörpök és egyéb finomságok várják a látogatókat május 31-én, vasárnap a rajkai faluház udvarán. Kérik az időkorlátok betartását! 8–9 óra között a 65 évnél idősebbek, majd 9–12 óráig a 65 évnél fiatalabbak látogathatják a piac területét….

Bővebben

Helyi, finom portékák terítéken! Vasárnap nyitja meg kapuit a hédervári termelői piac

„A hédervári termelői piac nyitását Nagy István kezdeményezte, az eseményt a kistérségi önkormányzat és a Szigetközi Szatyor alapítvány szervezi” – tudtuk meg Balogh Zoltántól, a Szigetközi Szatyor Alapítvány kurátorától. A rendezvényt vasárnap 9 órakor ünnepélyesen Juhász József polgármester, Dr. Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint Futó Béla, az egyházközösség…

Bővebben

Szigetközi Szatyor Vásár a Majorban

Vasárnap Vásárnap! A Szigetközi Szatyor hagyományteremtő nagyvására! 2019.március 10-én vasárnap az ásványrárói Major ad otthont a szezonnyitó nagyvásárnak. A programokról és tervekről dióhéjban: Ásványrárón március 10-én vasárnap a Hédervári út 10. szám alatt a Major udvarán 8-15 óráig szabadtéri gyermek programokkal fűszerezve várják kedves Látogatókat. A vásáron megtalálható lesz a…

Bővebben

Közétkeztetési konferencia Mosonmagyaróvár

Több a túlsúlyos gyerek a megyében az átlagnál – Mészely Réka Hiánypótló rendezvénynek adott otthont a mosonmagyaróvári egyetemi kar, a gyermek- közétkeztetésről volt szó a fórumon. Győr-Moson- Sopronban az országos átlagnál jóval több a kövér gyerek. A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszer-tudományi Kara, a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért…

Bővebben