Idén új helyszíneken találkozhatunk a Szigetközi Szatyor vásárokkal. Rajka és Dunaszeg mellett vasárnaptól Máriakálnokon is fogadják a vásárlókat.
Ezt ne hagyja ki!
– A Máriakálnoki Kápolna és a Rózsakert sokak által ismert gyönyörű helyszín, itt rendezzük meg vasárnap a vásárunkat. Nem titok, hogy Mosonmagyaróvár és vonzáskörzete a célközönség – tudtuk meg Balogh Zoltán főszervezőtől.
Mint elmondta, máriakálnoki lakosként fontosnak tartotta a község hírnevét öregbíteni, valamint az óriási fák hűvöse kiváló helyszín egy családi program megrendezéséhez. A környéken sokan ismerik a máriakálnoki rózsakertet, hisz kedvelt kerékpáros túra a Mosonmagyaróvár–Máriakálnok–Halászi kör, melyet már kisiskoláskorú gyermekekkel is le lehet tekerni.
– Már a régi rend szerint kézműves termékekkel is megjelenhetünk Máriakálnokon. Lesznek óriás-fajátékok a gyermekek kedvéért és széles vásári ételkínálattal is készülünk, így most vasárnap nem kell főzéssel vesződniük az édesanyáknak – hívta fel a figyelmet az ötletgazda.
Kiemelte, szeretnék, ha minél többen kerékpárral érkeznének. Ezért külön őrzött parkolót alakítanak ki, és az első ötven biciklivel érkező látogatót egy helyi termelő által készített „bringásbodzafröccsel” látják vendégül. Úgyhogy hétvégén biciklire fel!
Októberig minden hónap második vasárnapján Dunaszegen várják a Győrhöz közelebb lakó szigetközieket, minden harmadik vasárnap pedig Rajka és vonzáskörzetének lakosai számára népszerűsítik a hazai portékákat és ízeket. Máriakálnokra is visszatérnek a tervek szerint a hónap minden negyedik vasárnapján. Bővebb információt a Szigetközi Szatyor közösség Facebook- és Insta-oldalán találhatnak az érdeklődők.
(forrás, Mészely Réka)