Ma a Mosonmagyaróvárhoz közeli Máriakálnokon jártunk, ahol a Szigetközi Szatyor szervezett kézműves vásárt.
A főszervező Balogh Zoltán a Gazdasági Szemlének elmondta, hogy 7 évvel ezelőtt kezdett el közösséget építeni. A Szigetközi Szatyor Alapítvány pedig 2 évvel ezelőtt jött létre azzal a céllal, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei termelőket, kézműveseket támogassa.
Az első 5 évben Mosonmagyaróváron működtek, ma viszont már több helyen is szerveznek vásárokat, ahol be tudnak mutatkozni a helyi termelők, kézművesek és gyerek programokkal is színesítik a vásárokat.
A Szigetközi Szatyor nagyon fontosnak tartja a környezettudatosságot és az egészséges táplálkozást és ezt próbálják a rendezvényeiken is kihangsúlyozni.
2020-ban három új helyszínen tartanak rendszeresen vásárokat. Minden hónap második vasárnapján Dunaszegen, a harmadik vasárnapján Rajkán és negyedik vasárnapján Máriakálnokon tartanak kézműves vásárokat 8 és 14 óra között egészen októberig. Nagyon várnak még újabb vállalkozókat, őstermelőket. Akár egy alkalommal is lehet jönni.
Ezen az emailcímen: szigetkoziszatyor@gmail.com vagy a facebook oldalukon keresztül lehet jelentkezni.
A mai vásáron több érdekes dolgot láttunk. Itt volt például a legendás Fűszeres lány, akiről a Forbesban már olvastunk.
És találtunk egy nagyon környezettudatos vállalkozást, a ProfiBag-et. Akik praktikus, újrahasználható csomagoló eszközöket készítenek, amellyel a pékárut, szendvicseket és egyéb élelmiszereket tudjuk környezetbarát módon tárolni. És megkóstoltuk a Birsalmás Sült Teát, amit Dunakilitiben készítenek. Lekvárként is hasznosítható, de forró vízbe keverve kitűnő tea lesz belőle.
Ha egyedi, friss kézműves termékeket keresel, akkor feltétlenül látogass el a Szigetközi Szatyor valamelyik rendezvényére.
Bővebb info itt a facebook oldalukon található:https://www.facebook.com/szigetkoziszatyor/
(forrás)